A mai vezetékes és vezeték nélküli Ethernet hálózati infrastruktúra telepítése, üzemeltetése megfelelő eszközök nélkül nehézkes és költséges.
A feladatok volumene és azok komplexitása súlyos terhet jelenthet az IT csapat számára, melynek létszáma számtalan esetben a megkívánt szintet sem éri el. Egy korszerű vállalati infrastruktúrában nem ritka a több telephelyes kialakítás, ennek következtében szükséges az emberi erőforrások valamilyen szintű megosztása és a feladathoz szükséges eszközök biztosítása. Ezen túlmenően az idei esztendőben az informatikai szakemberek újabb kihívással szembesülnek, mégpedig a koronavírus (COVID-19) okozta veszélyhelyzettel, ami tovább nehezíti munkájukat. A feladatok egy része csak távolról végezhető el, nem minden esetben van lehetőség megközelíteni az adott területet, vagy éppen szigorú előírásokat kell betartani a munkavégzés során.
A korszerű ICT méréstechnikai eszközök megkönnyítik a feladatok végrehajtását, a problémák megoldását. A szakemberek hatékonysága megnő, leterheltségük csökken.
Mi kell, hogy jellemezzen egy ilyen megoldást? Ha csak arra gondolunk, hogy az Ethernet technológia milyen újításokat hozott az elmúlt évtizedekben, akkor meg is kapjuk a választ a feltett kérdésre.
Lassan elfelejthetjük a 10/100 Mbps sebességű hálózatokat. Manapság a multigigabites linkek kerültek előtérbe, a telepített eszközök már képesek a 2,5/5/10Gbps kapcsolatokat is kiszolgálni.
Az IEEE 802.11ac/ax szabványoknak köszönhetően az RF oldalon is a többgigabites átviteli eljárások biztosítják a nagy kapacitás igényű alkalmazások, valamint a kis területre koncentrálódó nagyszámú felhasználói mobileszközök kiszolgálását.
Az üzemeltetői személyzetnek magas rendelkezésre állást kell biztosítani. Ebből egyenesen adódik, sőt szinte elkerülhetetlen, hogy technológiai oldalról professzionális megoldások támogassák, segítsék a szakemberek munkáját. Jelen cikk egy olyan eszközt mutat be, amely megfelel a mai kor támasztotta követelményeknek.
NetAlly® EtherScope® nXG hordozható hálózati szakértő
Az új EtherScope® nXG kézi, hordozható hálózati analizátor integrálja a mai kor technológiai újdonságait, bármikor hadra fogható és gyorsan rámutat a hálózat és szolgáltatások gyenge pontjaira.
Az Android operációs rendszernek köszönhetően számos alkalmazás áll rendelkezésre, illetve tölthető le a Link-Live felhő szolgáltatásból az üzemeltetési feladatok támogatásához, kezdve a hibajegy kezeléstől, a szükséges mérések elvégzésén és a kollégákkal történő kapcsolattartáson át a jegyzőkönyv készítésig.
A műszerre jellemző az átlátható működés, az események mélyebb vizsgálatának lehetősége, amely kiegészül a távmenedzsment képességgel, ami rugalmassá teszi az EtherScope® nXG használatát, valamint biztosítja a távoli telephelyeken dolgozó terepi technikusok és mérnökök hatékony együttműködését a gyors telepítés és hibaelhárítás érdekében.
Interfészeinek segítségével képes a vezetékes (réz, optikai) és vezeték nélküli (IEEE 802.11a/b/g/n/ac/ax) hálózatok vizsgálatára, a fizikai rétegtől egészen az alkalmazás szintig.
Nézzük áttekintés jelleggel az EtherScope® nXG legfontosabb képességeit.
- Jól megszokott kábelteszt funkció az alapvető kábelezési hibák feltárása érdekében
Szakadás, rövidzár, hibás szerelés a patch kábel vagy a falikábel esetében, nem maradhat rejtve.
- Android operációs rendszer számos hasznos és bővíthető alkalmazással
A Link-Live szolgáltatáson keresztül több száz hasznos alkalmazás érhető el, valamint saját alkalmazások is fejleszthetők. Így további mérési képességekkel bővíthető a műszer.
- 10M/100M/1G/2.5G/5G/10G réz és 1G/10G optikai port VLAN támogatással
A vállalati hálózatokban egyre gyakoribb igény a multigigabit csatlakozási képesség. Hol egy 1G-s, hol egy 2.5G/5G-s, vagy éppen egy 10G-s végponthoz kell kapcsolódni az adott mérés miatt. Az EtherScope® nXG a réz és optikai portjainak segítségével akár 10Gbps sebességű mérésekre, vizsgálatokra is képes.
- WiFi 5/6 hálózatok felmérése, hálózati eszközök vizsgálata
A vezeték nélküli hálózati hozzáférés alapvető igény a felhasználók részéről. Éppen ezért számos mérési, ellenőrzési feladat hárul az IT telepítőkre, üzemeltetőkre. Lehet egy rosszul beállított kliens vagy zavarhatja interferencia az átvitelt. Szükség lehet egy gyors Wi-Fi site survey mérésre, roaming tesztre az AP telepítési fázisában. Az EtherScope® nXG könnyen megbirkózik ezekkel a kihívásokkal.
- Beépített Bluetooth v5/BLE kommunikációs képesség
A kis távolságú Bluetooth/BLE eszközök egyre gyakrabban tűnnek fel a hálózatokban. Ezek működésének vizsgálata, lokalizálása hozzátartozik a napi feladathoz.
- TruePower™ PoE teljesítmény tesztelés akár 90 W-ig (802.3bt Type 4)
A hálózati aktív eszközökkel szemben támasztott gyakori igény az adattovábbítás mellett a megfelelő tápellátás biztosítása a végberendezések számára. Telepítéskor ezt illik ellenőrizni, de előfordulhat, hogy üzem közben jelentkeznek problémák. Az EtherScope® nXG képes távtáplálandó eszközként viselkedni és igényelni azt a teljesítményt (W), amire a végponti eszköznek szüksége lehet.
- Hálózati eszközleltár készítése, eszközök lokalizálása
Ha egy eszköz beállításait szükséges ellenőrizni, vagy a nemkívánatos berendezést kell megtalálni a hálózatban, kapcsolódjon egy vezetékes porthoz, vagy éppen egy vezeték nélküli hozzáférési ponthoz, az EtherScope® nXG-nek nem jelent problémát.
- Hálózati eszközök beállítási hibáinak vizsgálata
Számos hálózati eszköz található a hálózatban hibás konfigurációval. Lehet, hogy csak az alhálózati maszk lett rosszul beállítva, de elképzelhető, hogy a switch interfész half duplex módban működik, ami az adatátviteli kapacitás drasztikus romlását vonja maga után. Egy gyors ellenőrzés az EtherScope® nXG segítségével és már tudjuk melyik eszközt, annak melyik interfészét érinti a probléma és mit, illetve hol kell kijavítani.
- Hálózati átviteli kapacitás mérése 10G vonali sebességen
Az alkalmazás sávszélesség igényéhez illeszkedő hálózati konfiguráció, illetve azokhoz köthető QoS paraméterek ellenőrzése már a szolgáltatás bevezetési fázisában fontos kérdés. Ezek vizsgálatával megfelelően hangolhatók az aktív eszközök konfigurációi, elkerülhetők az üzemszerű működéskor fellépő anomáliák. Az EtherScope® nXG szolgáltatás szinten képes ellenőrizni az SLA paramétereket, többek közt a sávszélességet, késleltetést, csomagvesztést, vagy éppen a jittert.
- Profil alapú AutoTest mérések alkalmazás tesztek segítségével
Egy mérést néha többször kell elvégezni. Kézenfekvő megoldás, ha a műszerben előre beállíthatók a terepi méréseknek megfelelő profilok és azok bármikor betölthetők. Így könnyebb és egyben gyorsabb megbirkózni a feladattal.
- Link-Live felhő alapú támogatás
A mérési eredmények kiértékelése fontos lépése a telepítési, hibaelhárítási folyamatnak. Általában egy hibajegyen, projekten többen is dolgoznak, így megnő a csoportmunka szerepe, továbbá az eredmények visszakereshetőségének, dokumentálhatóságának igénye. Az EtherScope® nXG, hasonlóan a NetAlly® többi hordozható műszeréhez, a Link-Live szolgáltatáson keresztül képes ezeket megvalósítani.
A felsorolt képességeken túl még számos hasznos tulajdonság jellemzi az EtherScope® nXG hordozható hálózati szakértőt, ami túlmutat ennek a cikknek a terjedelmén. Amennyiben felkeltette érdeklődését és szeretne közelebbről megismerkedni a műszerrel, regisztráljon a közelgő on-line előadásunkra.
További információkért keresse munkatársainkat!